32 kedvenc helyünk a Balaton északi partján +1 kakukktojás

Share on facebook
Facebook

Az alábbi lista igen-igen szubjektív, sőt vállaltan az. Minden helyet, amiről írok két gyerek társaságában teszteltünk, sokszor évenként vissza-vissza térve. Vannak persze újak is, vannak nagyot fejlődők és vannak, amelyektől nem voltunk elájulva. Azt, hogy hova mikor menjünk a korábbi tapasztalatok, az ismerősök ajánlása, a szakirodalom sűrű forgatása és egyre inkább a helyek Facebook oldalára írt kommentek határozzák meg. És persze az időjárás is, meg a gyerekek preferenciái.

Kifejezetten felkapott lett a strandkaja az utóbbi időben és ennek egyik éllovasa a Kalóz. Mi mindig rossz időben mentünk arra, amikor strandolni nem, de jót enni mindenképpen szerettünk volna. Nagyon menő a raklapos heverőrész, de lássuk be, hogy enni az asztaloknál kényelmesebb.

A mindig kapható hamburgerek és hasonlók mellett hétről hétre vannak újdonságok is az étlapon. Július végén a vadgombás vaddisznó levessel sikerült mély nyomokat hagyniuk bennem. A gyermekek pedig kifejezetten rajongtak a „Kis Kalóz” menüért, alias Fisch&Chips-ért.
Itt ittam először málnaszörpös rozéfröccsöt is, és ez otthon is többször ismétlésért kiáltott.

Ha elolvasnád a teljes cikket, kattintsd ide!