Ahol a harcsa lenyomta a hekket: Kalóz Strandbisztró, Badacsonytomaj

Share on facebook
Facebook

A második Kalóznak köszönhetően Badacsonytomaj is csatlakozott a minőségi strandkajákat kínáló helyekhez. Látványkonyha, jókedv, giga harcsafilé a burgerben. A „nagy testvér”, a fövenyesi Kalóz Strandbisztró 2003-ban nyílt meg (akkor még Kalóz Büfének hívták). Tulajdonosai mindig is „egy jó strandbüfét szerettek volna, minőségi, helyi alapanyagokból, és a bisztróra való váltás is jelzi, hogy a beach food egyik ikonikus helyéről van szó. 2015-ben a Harcsa&Krumpli ételünk az ‘Év Balatoni Strandétele’ lett, az idén pedig megnyílt a badacsonytomaji kirendeltség is.

Sajnos hasonló a helyzet, mint a The Spot esetében, itt sem lehet megúszni a strandbelépőt. Ha délután 4 után jössz, csak félárat kell fizetni. A bejárattól balra, pár méteres séta után már látod a kék feliratot, és hirtelen el sem hiszed, hogy hová kerültél. Ülj le, nyugodj meg, kérj egy fröccsöt vagy egy balatonvilágosi kézműves sört, és tanulmányozd az étlapot.

A „hekktelenítés” jegyében aztán olyan fogások készültek, mint a csiliburger, az uborkás borjúleves, a grillkolbász zakuszkával, és a különféle töltött lepények. A Bergmann cukrászda fagyijait árulják, a sör pedig többek  között a balatonvilágosi Hedon sörfőzdéből érkezik. A csapolt is.

Mi végül egy harcsaburgert kértünk, mivel ez a szegény hal még mindig kicsit alul van reprezentálva, annak ellenére, hogy a 2015 látszólag az ő éve volt, a díjnyertes strandételeket tekintve legalábbis (a másik befutó a harcsahotdog volt).

A látványkonyha nem kívül van, de azért mindenképp megnyugtató látni, hogy minden frissen és előtted készül el. A személyzet ráadásul tök jól szórakozik közben, mintha nem is lenne kőkemény meló a melegben állni, még énekelgetnek is.

Először kicsit meglep a menü ára (1990 Ft), de ebben a krumpli és a szósz is benne van, plusz egy fél harcsát beleraktak, isteni, omlós filé formájában, ami annyira laktató, hogy ma már nem is fogunk enni semmit, pedig még csak délután van. A pocsolyaíz-parával küzdőknek is ajánljuk, mert szó sincs ilyenről. Nagyon rendben van ez a burger, még ha nehéz is vele megbirkózni.

A zakuszkás kolbász pedig szintén elég csábító.

Közben kiderült, hogy a 2016-os „Év strandétele” díjat a kecskesajtos-bazsalikomos Big MEKK nyerte, ami a badacsonyi Kishableány és a boglári Paletta specialitása. Az „Év felfedezettje” különdíjat pedig a vonyarci The Spot Grill & Bar strandbüfé kapta, ahol nemrég mi is leteszteltük a lángosburgert.

Kalóz Strandbisztró
Badacsonytomaj, strand